A huszonegyedik század egyik fontos momentuma az ember önkorlátozása, az élettér (itt most a biológiai lábnyomra gondolok) csökkentése a környetetünk élethosszának növelése kedvéért.



Ezek közé a korlátozások köze vehetjük a kozlekedési szabályok egy részét. Nekem a sebességkorlátozás ténye olyan természtes, mint az, hogy gyalogosként mindig úgy számolok, mintha nem is látna az autós átkelésnél. Aztán ahogy tágult a nézőpontom azt vettem észre, hogy ez nem mindig így van. Van olyan hely Magyarországon, ahol fölhívnak, hogy bocs, de itthagytad a pénztárcád a büfé előtti kerítésoszlop tetején, és elnézést kérnek, hogy bele kellet nyúlniuk, de a telefonszámodat ki kellet valalmi alapján deríteni, és mikor tudnál beugrani érte. Sőt az örök rossz példaként emlegetett Budapesten érezhetően korrektebben állnak hozzád az autósok, mint biciklishez, mint itt, Szegeden. A fővárosban sem ultraelőzékenyek, de észlelnek és ennek megfelően viselkednek. Ennyit erről. Gyerekkoromban is feltűnt, és a nagyok is megerősítették, hogy a német autósok mindig átengedek a zebrán.
Szabálykövetés ez, olyan amit itthon az elmúlt generációk nem úgyanúgy éltek meg, mint tőlünk nyugatra. Igaz, ott már a ötödik-hatodik generáció vezet autót, mi a harmadik-negyediknél tartunk. Ugyan nem romlik a helyzet de a beidegződött dolgok nem fognak változni. Aki eddig nem kötötte be az övét, az később sem fogja. Emiatt a változás lassú.
A szabálykövetés alatt nem azt értem, hogy minednki 48 és féllel megy, sokkal inkább a zebrás példa, a kulturáltság, meg józan vezetés jár a fejemben.
De nem erről akartam beszélni.

1955ig lehetett a nyílt országúton autóversenyt rendezni. Franciaországban nem is olyan régen, 1971ben vezették be az általános sebességkorlátozást. Ma ezek furcsán hatnak, nincs realitásuk. Ma már nem gondoljuk, hogy más bolygókra fogunk költözni pár évtizeden belül. A hatvanas években ez még nem volt  ilyen egyértelmű. Űrprogramok voltak. Lehet, hogy nélkülöztek minden realitást, de mindenki hitt benne. Aztán a hit megtört oljaválság,  környezetszennyezés, katalizátor, passzív biztonság, sebességkorlátozás. Majdem mindenhol.
Egy kivétel van, ez Németország.

    Az autobahn háromnegyedén csak időszakos sebességkorlátozás van, pl. hogy csökkentse egy duó kialakulásának veszélyét kiraknak egy digitális százas táblát. Majd ez a szakaz véget ér.
A gyakorlatban egy azt jelenti, hogy az autósor 150 és 180 közötti sebességre gyorsul föl. A belső sávból mindenki igyekszik távol maradni, vagy folyamatosan figyelni a visszapillantót.  A sebességkülönbségek ugyanis még a 180-hoz képest is kiemelkedőek lehetnek. Nemcsak óriásmercik és porschék jönnek. Öreg kétszázas Auditól az 1.6tdci Fókuszig bármi jöhet. Kétszáz fölött. Furcsa látvány.

Mindeközben nyugalom holnol és minden a legnagyobb rendben van. Persze kicsit irracionális az egész. Érdemben nem tudunk időt nyerni a 180as utazással, csak kis forgalom esetén 2x3 sávos autópályán nulla dugó esetén. És többet is fizetünk érte a benzinkúton. De a tudat, hogy szabad vagy mégiscsak más hangulatod ad az egésznek. Nem a szálguldásról beszélek. A lehetőségről.  Máshogy érzed magas 150-nél mint itthon.
Ennek ellenére nem szeretném, hogy itthon legyenek ilyen helyek. Talán majd pár generáció múlva elég felkészültek leszünk.